Közlemény az adózó rendelkezése szerint a kedvezménvezett részére átutalt összeg felhasználásáról
56-os ünnepi megemlékezés a csömöri Gloria Victis Emlékhelyen október 23-án 10.00 órakor.
Ünnepi szónokok:
Közreműködnek:
A kommunizmus 100 milliónyi áldozata előtt a világon elsőként tisztelgő csömöri Gloria Victis Emlékmű hátoldalán három nyelven olvasható az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1481/2006-os határozatának 2. pontja a vörös téboly embertelenségeiről: „A jogsértések egyebek közt gyilkosságokat, egyéni vagy kollektív kivégzéseket, koncentrációs táborokban bekövetkezett elhalálozásokat, éhhalált, az elhurcolás, a kínzás, a kényszermunka és egyéb, közösség ellen alkalmazott fizikai kényszer hatására bekövetkezett haláleseteket, etnikai és vallási okokból folytatott üldözést, a lelkiismereti, a gondolatati és kifejezési szabadság, illetve a sajtószabadság megsértését jelentették a politikai pluralizmus hiánya mellett.”
A gyilkosságokért és jogfosztásokért Magyarországon az MSZMP és elődpártjai a felelősek. Nemzetünk lelki és erkölcsi megújhodásának érdekében alapítványaink kívánatosnak tartják e bűntettek elkövetőinek a felelősségre vonását, és az 1991-ben egyszer már megszavazott „Zétényi-féle törvény” ismételt megvitatását.
Normáink nem engedik, hogy demokratikus vetélytársként kezeljük azokat a bűnözőket, akik húsz évvel ezelőtt még a diktatórikus párt főállású apparatcsikjaiként legitimálták 100 milliónyi embertársunk lemészárlását. Szorgalmazzuk törvényileg is szabályozott kizárásukat a közéletből. (folytatás)
Elérhető alapítványunk 2008. évre vonatkozó közhasznúsági jelentése.
A csömöri Gloria Victis Emlékhelyen augusztus 23-án, vasárnap 17.30-kor kezdődő megemlékezésen a Gloria Victis Alapítvány, az Október 23. Bizottság Alapítvány, a Barankovics István Alapítvány Izraelita Műhely Egyesület, valamint a Nemzetőrség vezérkara egy-egy márványtáblával emlékeztet a hírhedt Molotov–Ribbentrop-paktum 70. évfordulóján a nemzetiszocializmus és a bolsevizmus egymásra találására, illetve a néhány hónappal későbbi katyńi vérengzésre.
Beszédet mond:
Dr. Szájer József európai parlamenti képviselő,
az Európai Néppárt képviselő-csoportjának alelnöke,
Dr. Szöőr Anna, az Október 23. Bizottság Alapítvány elnöke,
Dr. Marinovich Endre, a Gloria Victis Alapítvány kurátora.
Megemlékezésünkre önt is szeretettel várjuk!
Gloria Victis Alapítványunk európai néppárti meghívásra 2009. március 18-án Brüsszelben két fél-fél napos konferencián vett részt. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy a Tőkés László szervezte Szembenézés a kommunista múlttal ill. a cseh kezdeményezésre Európa lelkiismerete és a totalitárius kommunizmus gaztettei 20 év távlatából címmel lebonyolított előadás-sorozaton képviselhettem kuratóriumunkat. (folytatás)
A Gloria Victis Alapítvány és az Október 23. Bizottság Alapítvány közös csömöri nyilatkozata 2009. február 24-én, a Kommunizmus Áldozatai Emléknapjának előestéjén (folytatás)
Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Vagy 10 évvel ezelőtt Nürnberg utcáit járva az újságosnál a telefonkártya mellé kértem egy Stürmert is. Az eladó reakciójára voltam kíváncsi. Aki nem tudná, ez egy náci lap volt. Az öregúr a kártyát és a visszajáró pénzt megvetően elém lökte, majd így szólt: „Maga vagy egy barom, vagy nem tudja, hogy az archívum arra van a templom felé.” (folytatás)
A nemzeti- és a nemzetközi szocializmus embertelenségeit egy és ugyanazon szigorral elítélő alapítványunk Gloria Victis Emlékhelyünk üzenetét nyomatékosítani kívánja. Ezért 2008. október 23-ra a Világfal hátoldalára három nyelven, kivonatosan bevésette az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1481/2006-os számú, A totalitárius kommunista rezsimek által elkövetett bűnök nemzetközi elítélésének szükségessége című határozatát a következő szöveggel (folytatás)
Csömör nagyközség konzervatív értékrendű szervezeteinek tagjaiként a kommunizmust és a fasizmust a XX. századi eszmerendszerek két rút vadhajtásának tekintjük. Jól tudjuk, hogy a néptömegek ámítása, hódítás és gyilkolás volt mindkét mozgalom jellemzője. Elbutított társadalmunk tudathasadására és hihetetlen erkölcsi igénytelenségére vall, hogy míg az egykori fasiszta gonosztevőket nagyon helyesen kiközösíti, addig a volt kommunista bűnözőket – akik a mészárlások mértékében a másik oldalt messze maguk mögött hagyván úgy törtek világhatalomra, hogy közben a magántulajdon szentségét lábbal tiporták, és még Istent is megpróbálták ellopni – demokratikus vetélytársként elfogadja. Számunkra, akik a rendszerváltást tizennyolc év elteltével is várjuk, e kettős mérce elfogadhatatlan. Ezért döntöttünk 2004 végén úgy, hogy 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk 50. évfordulója alkalmából egy olyan emlékművet építünk, mely egyben az egyetemes vörös téboly mártírjai előtt is tiszteleg.
Egy évvel később, 2005. december közepén értesültünk arról, hogy az Európa Tanács politikai bizottsága elfogadta A totalitárius kommunista rezsimek által elkövetett bűnök nemzetközi elítélésének szükségessége című jelentéstervezetet. A tervezet szerint a Szovjetunióban 20 millió, Kínában 65 millió, Vietnamban 1 millió, Észak-Koreában 2 millió, Kambodzsában 2 millió, Kelet-Európában 1 millió, Latin-Amerikában 150 ezer, Afrikában 1,7 millió, Afganisztánban pedig 1,5 millió áldozat vére szárad a kommunisták lelkén.
2006. január 25-én aztán megszületett az elmúlt másfél évtized minden bizonnyal legfontosabb nemzetközi dokumentuma, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 1481-es számú határozata, mely úgy nevezi meg a kommunista bűnöket 1917-től napjainkig (egyéni és tömeges gyilkosságok, koncentrációs táborok, mesterségesen előidézett éhínség, deportálások, kínzások, kényszermunka, vallásüldözés és a kollektív terror egyéb formái), hogy közben tisztelettel adózik a 100 milliónyi áldozat emlékének is. Nagy elégtétellel olvastuk ennek a negyvenhárom európai tagállamot tömörítő, emberjogi kérdésekkel is foglalkozó szervezetnek a határozatát, hisz a dokumentum teljes mértékben igazolta célkitűzésünket!
Semmi esetre sem fogadhatjuk el azonban a még manapság is agg nácikra vadászó, az ótestamentumi „szemet szemért, fogat fogért” alapelvet gyakorló Wiesenthal-iroda filozófiáját. Elvégre a gyilkos eszmerendszer hitvány hordozói is felebarátaink. Hogy is írja Lukács? „ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg őt; és ha megbánja, bocsáss meg néki!” (Lk 17:3) Nos, felejtést nem ígérhetünk – ezért az emlékmű! –, de ezeket a szavakat mérlegelve a megbocsátásnak állunk elébe. Nemzetünk jövője, társadalmunk harmóniája érdekében hőn óhajtjuk, hogy azoknak, akik tizenhét évvel ezelőttig a milliók haláláért felelős diktatúrát vezető pártbeosztásban szolgálták és embertársaikat demokratikus jogaiktól megfosztották, legyen erejük megalázkodni és roppant vétkeikért jól artikulálva bocsánatot kérni. Majd miután ezt megtették, vonuljanak ki a közéletből! A politikát nagy ívben kerülő, civil életükre Isten áldását kérjük.
Addig mindenesetre, míg a kívánt aktust meg nem ejtik, szeretőn gyengéd, ám határozott dorgálásokkal mutatjuk nékik a helyes utat. Hogy végre rendszert tudjunk váltani!
A Gloria Victis Közhasznú Alapítvány kuratóriuma az alábbi csömöri szervezetek képviseletében:
© Joó Ádám, Gloria Victis Közhasznú Alapítvány, 2008 • Creative Commons – Nevezd meg! Ne add el! Ne változtasd! 2.5 Magyarország